Teljes modul · Forrásolvasó
Integráció
Matt pilotjavaslata Rita szakmai és kapacitásbeli egyeztetésére. Naponta egy videó és személyes írásos visszajelzés. A bemutató nem küld felvételt, és nem hoz létre résztvevői fiókot.
Rita eredeti szakmai magyarázata, szakmai ellenőrzésre. Régi kézbesítési, idő- és felvételi ígéretek nélkül. Minden gyakorlat és eredeti óvatossági szempont megmaradt.
Szöveges letöltés6 kihívás
Továbbra is kombináljuk az eddig elhangzottakat :)
Ismételd ennél a feladatnál az ajak és nyelvgyakorlatok.
Ezekkel melegítsd be a szád és nyelved. Tükör előtt dolgozz.
Ismételd a hang feladatokat is, mielőtt ebbe a részbe belekezdesz.
Az alábbi szavakat enyhe mellkas ütögetés mellett sorold úgy, hogy az első hangzót egy kicsit kitartod 2 msp-ig, hogy bizseregjenek az ajkaid majd formálod a szót.
Tenyerek a megfelelő helyeken. 5 szavaként állj meg a levegő beáramláshoz vagyis 5-re használd le a levegődet majd próbáld meg úgy végig mondani a sort, hogy 10-esével állsz meg a levegő beáramláshoz. Érezd, hogy a rekesz folyamatosan süllyed.
Hangoztasd ezeket a szavakat, nézz rá valamire ami tőled 2-3 méterre van és küldd oda a szavakat, ellenőrizd közben a mellkas rezonanciát.
- mmmár
- mmmás
-mmmáz
- mmmama
mmmese
mmmókus
mmmalac
mmmadár
mmmackó
mmmedve
mmmunka
mmmotor
mmmákos
mmmanna
mmmézes
mmminta
mmmámor
mmmatrac
mmmosoly
mmmóló
mmmálna
mmmanó
mmmenza
- mmmasina
mmmazsola
mmmacska
mmmadzag
mmmogyoró
mmmosoda
mmmosogató
mmmobil
mmmozi
mmmenta
mmmedál
mmmentő
mmméhész
mmmetró
mmmester
mmmeggy
mmmálé
mmmangó
mmmamut
mmmálha
mmmarha
mmmarkoló
mmmasni
mmmatróz
mmmécses
mmmérleg
mmmóka
mmmorzsa
mmmustár
mmmufurc
mmmumus
mmmuskátli
mmmuzsika
mmműsor
mmműhely
mmmotoros
mmminta
mmmenedék
mmmedence
mmmódszer
A alábbi gyakorlatokat mondd el szintén úgy, hogy dús rezonancia van a hangodban és el tudod juttatni a kijelölt célig. Kezel a megfelelő helyeken. Mindegyiket külön levegővel, majd kettesével vedd a levegőt.
- máskor venne
- máskor enne
- menne, de nem venne
- menne is, meg venne is
- manna menne, de nem venne
- bimm bamm bimm bamm szól a harang
Meddig tudod könnyedén egy levegővel mondani, középhangerőn hangoztass.
Vedd észre mikor elfogyott a levegőd.
-Januárból február lesz és nem március
-Februárból március lesz és nem április
-Márciusból április lesz és nem május
-Áprilisból május lesz és június
STB
Mindent vess be az alábbi feladatban, amit eddig tanultál,
legyen pontos az artikulációd,
mellkas rezonancia meglegyen kéz ellenőrzés,
nyelved pontosan formálja a mássalhangzókat ajkaid pontos szájképet követnek,
légzésed nem erőltetett folyamatosan ereszted rá a hangadásra a levegőt. Majd a 4. sor után állj meg légzés szünetre és folytasd.
A ritmus legyen pontos, hosszú rövid szótagok megléte. A tempó legyen egyenletes.
Ránézel valamire tőled 1-2 méterre és nem hangosan nem halkan, hanem közép hangerőn juttasd el hozzá a hangodat. Érezd, hogy a hangodat el tudod juttatni erőlködés nélkül a légzés, az eddig megszerzett technikák és a közlési vágy segítségével.
Ange amban ulanojje balanga janegol mo hítula e mante u kuaháj imanan.
Jekale munni temme a jajja mimenó golopandu ameníja u kuaháj imanan.
Használd a napi gyakorlatokat inspirációként, és figyeld meg, mikor sikerül úgy kommunikálnod, ahogy szeretnél vagy mikor nem, a tanultakhoz képest. Már ezeknek a helyzeteknek a felismerése is fontos része a fejlődésnek. A kisebb, de rendszeres változtatások idővel igazán nagy eredményt hoznak.
A kihívás nem tért ki a saját hangmagasság kialakítására vagy a hangerő növelési technikák sajátosságaira vagy éppen a gyorsuló lassuló tempóhoz igazított pontosság megtartására.